Szilveszteri csillogás

Szilveszterkor minden a csillogásról, és az ünneplésről szól, és mi úgy gondoljuk, hogy az ilyen alkalmakat ki kell használni, csinosan, de ízlésesen fel kell öltözni, hiszen egy kis szórakozás mindenkinek kijár. Persze ma már annyi felé indulhat el az ember lánya, a házibuliktól kezdve az ötcsillagos éttermeken át, hogy nehéz olyan öltözékről beszélni, mely mindenhol megállná a helyét. Ugyanakkor van két apróság, melyet mindegy, hogy hol ér minket az újév, ilyenkor végre bátran használhatunk, ezek pedig a csillámok és flitterek.

A testünkre kerülő mennyiség értelemszerűen függ az adott helyszíntől, így például ha olyan helyen töltjük az estét, ahol nagy valószínűséggel túlzásokba esve csak feszengenénk, érdemes mindössze egy dolgot kiválasztani, és azon érzékeltetni, hogy ez az éjszaka azért mégis csak más, mint a többi. Legyen bár ez a cipőnk, a körmünk, a táskánk, a harisnyánk,  a sminkünk, vagy csak a fejdíszünk.

Ezeknél valamivel nagyobb felületet jelent, ha a szoknyánk, felsőnk, vagy a nadrágunk csillog, ez esetben mi azt tanácsoljuk, hogy ezt az egyébként nehéz anyagot egyéniségünk szerint bőrrel vagy farmerral keményítsük tovább, kötött holmikkal semlegesítsük, vagy könnyed, légies anyagokkal finomítsuk. Ezektől a verzióktól az idősebbeknek sem kell megijedniük, csak ügyeljenek arra, hogy valamivel sötétebb árnyalatot válasszanak.

Ha pedig olyan helyre megyünk, ahol akár az egész ruhánk is ragyoghat, igyekezzünk egyszínű, és visszafogott kiegészítőkkel feldobni azt. Mindezek mellett pedig ne feledjük, hogy a legfontosabb továbbra is az, hogy kényelmesen érezzük magunkat, és elsősorban belül tündököljünk. Ezért aztán készülődésnél mindig jusson eszünkbe Yves Saint-Laurent gondolata, miszerint

“… a ruhában a legfontosabb a nő, aki viseli.”

Advertisements

Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s