Virágmintás ruhák

Nehéz kérdés, mert nincsenek előírások csak a saját ízlésünkre hagyatkozhatunk. Igaz, vannak akik szerint a nagyobb minták a nyerők, és vannak, akik az apróbb szirmokra esküsznek, szerintem ezeket a szabályokat nem lehet ilyen egyértelműen megfogalmazni. Ebben a bejegyzésben hozok példát mindenre, ugyanakkor mintegy magammal vitázva igyekeztem ellenpéldákat is keresni. Nagy igazságokat nem fogunk tudni írni hát, de talán segíthetek a választásban, arról ugyanis megvagyok győződve, hogy legalább egy virágos ruha minden hölgy szekrényében kell, hogy legyen.

Világos alap

Kezdem is az általában dekoratívabban ható fehér alapú ruhákkal. Bár a fazon és a minták milyensége miatt ez sem egy általános érvényű kijelentés, de tapasztalataim szerint feltűnőbb egy olyan darab, melyen élénk színű, nagyobb motívumok vannak, ezért az ilyet ritkábban, csak havonta egyszer-kétszer viselhetjük. Viszont kitűnő választás lehet egy esküvőre, szülinapi összejövetelre, kerti partira, stb.

  • ellentmondás: hiába a nagy mintha, és az élénk színek, a harmadik képen látható ruha közel sem kelt olyan fess benyomást, és inkább a strandra, vagy délutáni kávézáshoz, esetleg baráti összejövetelekre, javasolt, semmint például egy lakodalomba.

Szintén a világos alapnál maradva, valamivel kihasználhatóbb ruhánk lesz, ha az apróbb nővények mellett tesszük le a voksunkat. Ezek a darabok kevésbé feltűnőek, és a kiegészítők függvényében (öv, kardigán, cipő) ügyesebben is variálhatók.

  • ellentmondás: a fent leírtak valóban igazak, ám az itt látható ruhák hordhatósága még így is korlátozott. Viselni elsősorban randevúkra, városi sétákhoz, vagy munkahelyre javasolt.

Ezeken sokszor csodát művelhet egy szép öv, gyakran egészen más benyomást keltve. Ráadásul hangsúlyozza a derekunkat is, kiemeli a nőies formáinkat, karcsúbbnak mutat.

  • ellentmondás: az alma testalkatúak vigyázzanak, nekik nem mindig áll jól a has és derék tájékának kiemelése.

Sötét alap

A mintha befolyásoló tényezőjét jól szemlélteti a következő három ruhadarab. Bár mindegyiken nagynak mondható díszítés található sötét alapon, az elsőt mégis inkább fesztiválokra, míg az utolsót színházba, fogadásokra, tudom elképzelni.

  • megállapítás: a sötét alapú virágmintás ruhák hordhatósági kérdése talán a legnehezebb, ezeknél úgy látom nem is annyira a mintha, mint az anyag vastagsága, ejtése a meghatározóbb.

Kékes-zöldes alap

Ritkán fellelhető, éppen ezért igazi kincs a kékes-zöldes alapú virágos ruha. Vidám színeivel, olyan kellemes nyár esti benyomást kelt, hogy képtelen vagyok komolyabb véleményt formálni róluk.

Remélem amellett, hogy most jól megkavartalak benneteket, sikerült meghoznuom a kedveteket is. Hordjátok bátran a virágokat, mindenféle szabályra fittyet hányva, ha Ti jól érzitek magatokat akkor higgyétek el, jól is nézek ki benne.

via

Advertisements

Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s