Méz, Te édes

Az akácfák már elvirágoztak, a napraforgók boldogan tekergetik fejüket a réten, a méhek pedig szorgosan dolgoznak, hogy nekünk idén télen is legyen friss finom mézünk. Bár hajlamosak vagyunk erre csak akkor gondolni, mikor már utolért minket a betegség és a láz, szerintem szerint már most időszerű volna elővenni a témát, hogy mindenki időben be tudja szerezni a számára és az elképzeléseinek legmegfelelőbbet.

Legelterjedtebb fajtáink az akác;-hárs;-virág;-napraforgó;-és repcemézek, melyeket leginkább színük, és kristályosodási idejük alapján különböztethetők meg egymástól. Ha utóbbit nem szeretjük, akkor érdemesebb akác-és hársmézet választanunk, mivel ezek szinte alig kristályosodnak vagy ha mégis, akkor a mikróba helyezve őket könnyen segíthetünk ezen, de persze csak ideig-óráig. A virágmézek nagyon eltérőek lehetnek, viszont a többitől jól elkülönülnek sötét, már-már barnás színükkel.

Érdemes kísérletezni is, és különböző fűszereket helyezni a csuporba, pikáns ízvilágot létrehozva ezzel. Én rengeteg rengeteg levendulát szedtem júniusban, és most kíváncsian várom, hogy milyen végeredményt kapok azután, hogy egy hónapig állni hagyom őket a mézben.

A mézet még azok is bátran fogyaszthatják, akik fogyókúráznak, vagy csak odafigyelnek az alakjukra, mert bár magas a kalóriatartalma, édes íze miatt képtelenség annyit enni belőle, hogy hizlaljon. A fogyasztásnál maradva és tapasztalatból azt mondhatom, hogy ha sütit készítetek, célszerű virágmézet választani, mert az egyrészt olcsóbb és szépen színezi a tésztát, másrészt pl. a hársméz erősen zamatos íze elnyomhat minden mást.

Ne csak betegség idején, hanem megelőzésként is, rendszeresen fogyasszátok. Gyógyító és nyugtató erejét én is igazolni tudom, ugyanis otthon szinte mindig van lehetőségem egy keveset rákenni a kalácsra, vagy beletenni a teába.

 via

 

Advertisements

Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s