Fekete-fehér, igen-nem

Mint azt facebook oldalunkon írtuk már, ez a hetünk a fekete és fehér jegyében telik. Miss Loren legutóbbi, iskolai összeállításokat mai szemmel bemutató bejegyzésünk írásakor rengeteg ilyen témájú outfitet talált, és emellett mi sem mehetünk el szó nélkül. Akkor csak három példa erejéig tértünk ki rájuk, itt az ideje, hogy tüzetesebben is átnézzük milyen lehetőségek rejlenek e két szín hordhatóságában.

Sokaknál már maga a gondolat  is kiveri a biztosítékot, hogy újra a klasszikus, unásig hordott összeállításba bújjanak, ugyanis csak keveseknek adatott meg, hogy már az általános vagy középiskolában is úgy viseljék azt, ahogy jól esik. Pedig jobb lesz megbarátkozni a gondolattal, hogy a fehér és fekete kombinációja a mai napig az egyik legelegánsabb look, és most már nem kell féljünk attól sem, hogy az igazgató megdorgál minket amiért a térd fölé érő szoknya követi és kiemeli alakunkat. Ráadásul rengeteg módja van annak, hogy izgalmassá tegyük.

A klasszikusok

  • Kezdjük mindjárt felülről. Egy egyenes szabású blúzt is fel lehet dobni, ha nadrágszoknyát, rövidnadrágot, hosszú bőrnadrágot vagy egy feltűnő ékszert választanunk mellé, hogy így egy kis csavart vigyünk a vonalakba.
  • Alul az A vonalú, vagy a szűk szoknyát könnyedén lágyíthatjuk, ha olyan felsőt választunk hozzá, mely egy kis rafinériát is hordoz magában, akár mert csipkés, akár azért mert ujjatlan vagy asszimetrikus.

Lazábban

  • Ha munkahelyünkön megengedett, akkor cseréljük le a blúzt egy kényelmes pamutpólóra, pulóverre, vagy egy elegánsabb, de nem túságosan elegáns felsőre.  Ekkor már játszhatunk a cipőnkkel is, hiszen egy lazább szerelés mellé jobban dukál a lapos talpú is.
  • Ha nadrágot választunk, akkor még a sportcipőt is elővehetjük a szekrény mélyéről. Ezeknek az outfiteknek a megítélése sokban múlik a kiegészítőkön, próbáljuk csak elképzelni mennyire máshogy mutatna némelyik, ha a magassarkút laposra, hovatovább sportcipőre cserélnénk, az ékszereket pedig elhagynánk.

Játékosan

  • Miss Loren egyértelmű kedvence az, mikor alul fehéret, felül feketét viselünk. Szerinte ebben van a legtöbb a játékosság, mégis kifinomult és nőies.

Hansúlyozás

  • Olyankor, mikor csak a fehért vagy feketét szeretnénk hangsúlyozni, viszont a másikat sem hagynánk el, válaszunk egy alapot és mindig a hangsúlyozandó színt viseljük felette.
  • Ha pedig csak az egyik színt részesítjük előnyben alakunk, vagy bőrünk miatt, úgy sem kell lemondanunk a fekete-fehér összeállításról, pusztán válasszunk ki egy kiegészítőt (cipő, táska, gallér, stb.) melyet a skála másik oldala színez.
  • Hasonló hatást érhetünk el a csíkos darabokkal is, a hangsúly ugyanis mindig azon a színen lesz, mely az alapot adja. Ha ez egy fekete nadrág, akkor a fekete (1.kép), ha egy fehér felső, akkor a fehér (3.kép) fog érvényesülni.

Kedvünk szerint

  • Erről nem érdemes sokat írni, bohókásabb napokon  válasszunk valami egyedi mintát! És legyen jó sok bohókás napunk 😉
Advertisements

1 Comment

Neked mi a véleményed? Szólj hozzá!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s